Észak Korea

Fejlődő orosz-észak koreai turisztikai együttműködés

Már a  második orosz utazási iroda szervez utakat  Észak-Koreába.

Mostanság az orosz turisták nyugaton nemkívánatos vendégnek minősülnek így az oroszországi utazási irodák is kelet felé fordultak,a legújabb tervek szerint június elejétől már orosz turisták érkezhetnek az eddig szinte elszigetelt kommunista országba.Észak Korea kormánya is ösztönzi az orosz túristákat arra hogy utazási terveik közé most már felvegyék a keleti országot is.

Egy moszkvai székhelyű utazási iroda a KNDK hatóságaival együttműködve új túrákat kínál Észak-Koreába - közölte  az NK News , ezzel a második orosz cég lesz, amely idén utazókat visz az országba.

Ellina Aidinidu, a Project Phenjan ügynökség ügyvezető igazgatója szerdán közölte, hogy a vállalat megkapta az akkreditációt a KNDK hatóságaitól, és június 6-án és 11-én tervezi, hogy első turistacsoportjait Észak-Koreába viszi..

A szóvivő azt is megerősítette, hogy a Project Phenjan partnerkapcsolatban áll a Korea International Travel Company vállalattal, amelynek logója megtalálható az ügynökség honlapján.

A cég 2017 óta van jelen az észak-koreai turisztikai piacon , és 2019 novemberéig kínált túrákat – mondta Aidinidu, kifejtve, hogy az ügynökség eredetileg NKOREAN néven működött, de mára „új márkát alakított ki”.

„Ugyanazok a tulajdonosok, majdnem ugyanaz a csapat, de  egy kicsit változtattunk a formátumainkon. A tulajdonos és a vezérigazgató ugyanaz maradt” – mondta.

A cég újraindítására azután került sor, hogy a vlagyivosztoki székhelyű Vostok Intur utazási társaság február elején orosz turistákat vitt Észak-Koreába, ami az első alkalom, hogy a KNDK engedélyezte a külföldi túrákat azóta, hogy a covid járvány kezdetén szigorú határellenőrzést vezetett be.

A Project Phenjan különféle túrákat kínál a legrövidebb négynapos túra 400 dollártól a 15 napos csomagért 1900 dollárig terjedő árat kell fizetni– olvasható a cég honlapján. Városnéző kirándulásokat is hirdet több nyelven, köztük angolul, németül, franciául és kínaiul, bár nem világos, hogy az ügynökség egyelőre orosz állampolgárokon kívül másnak is kínál-e túrákat.